Peter Taylor Forsyth skót teológus, kongregacionalista lelkész Positive Preaching and Modern Mind (1907) című klasszikusában úgy jellemezte a „modern” kulcselemét, hogy a legfőbb tekintély az ember számára saját maga. De aztán jött a második világháború utáni posztmodern fordulat, és sok minden megváltozott. A modern ember még azt hitte, hogy az értelemre és a tudományra hagyatkozva felfedezheti a természeti és erkölcsi törvényeket.
Egyesek szerint épp ezért megfelelőbb a posztmodern helyett a késő modern fogalmát használni, mert e mostani kor szűkebb értelemben nem meghaladta a modernt, hanem annak pusztán extrém, szélsőséges változata. Ugyanúgy jelen van továbbra is az én teljes autoritása, autonómiája, csak éppen a késő modern ember már nem hiszi, hogy lenne rajta kívül valamiféle rejtett és állandó természeti, illetve erkölcsi törvény, amelyet saját képességei révén feltérképezhetne, kikutathatna. Ismételjük meg: a modern ember autonómiája, magába vetett „hite” arra irányult, hogy egyéni képességei révén kikutassa, felfedezze a körülötte lévő világot és az abban fennálló rendet.
Viszont a késő modern felfogás szerint már egyáltalán nincs is rajtunk kívül álló kozmikus rend, amely alapján megismerhetnénk az igazságot – valamiféle objektív igazságot –, hanem azt mi konstruáljuk meg a saját elképzeléseink, vágyaink szerint. Ebből kifolyólag a késő modern ember nem akarja felfedezni ezt a külső rendet, avagy valóságot, hanem maga akarja megalkotni, ha úgy tetszik, megteremteni. Ugyanezt az elvet tükrözi az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a Planned Parenthood v. Casey elnevezésű ügyben elhangzott egyik elhíresült kijelentése (a precedens kapcsán kimondták, hogy a terhesség 24. hetéig nem állíthat korlátokat az állam jogalkotás útján az abortusz útjába):
2022.01.28. (XXVI/4)
