Albert 20 éves fiatalember, aki két éve otthagyta az egyetemet, s azóta nem dolgozik, nem tanul. Kizárólagos élettere a szobája lett, ahol egész nap a laptopja előtt ül. Vagy fekszik. Régebben még eljárt a haverokkal bulizni, de időközben a baráti és családi kapcsolatai egyre inkább leépültek, tekintve, hogy nincs pénze és már kedve sem elmenni otthonról. Szüleinek megmondta: megérti, ha kirúgják hazulról, de nem érdekli. Albertnek nincsenek tervei. Állásinterjúkra nem jár, beszélgetni nem könnyű vele. Áttörést jelenthet, hogy egy internetes teszt alapján elkapta a gyanú, hogy skizoid személyiségzavara lehet, és szakember segítségére lenne szüksége. Most már „csak” az a kérdés, kihez is forduljon.
Albert koránt sincs egyedül, számos kortársa hasonló apátiában szenved, amire rendkívül ráerősített a járványhelyzet.
A kényszerű bezártság elszakította a megszokott kortárs közösségektől, és végleg a képernyő elé száműzte a Z generációt (az 1995–2010 között születetteket). Ez az első olyan nemzedék, amely már születésétől fogva a virtuális világban szocializálódott, és leginkább megszenvedte azt.