A ntal István, az MCC Roma Tehetség Programjának vezetője hangsúlyozta, hogy a siker fogalma relatív, hiszen szakmunkás végzettségűeket, egyetemi hallgatókat és diplomásokat egyaránt tekinthetünk sikeresnek, sőt bizonyos élethelyzetekben már az általános iskola nyolc osztályának elvégzése is komoly siker.
A témában készült számos kutatás egybehangzó eredményei szerint a sikeressé válásban kulcsfontosságú a támogató családi háttér, a társadalmi, települési szintű mikroklíma szerepe, illetve az egyéni reziliencia, a lélektani tartalékok, vagyis a nehézségekkel való megküzdés képessége.
Antal István elmondta, hogy a felmérések tanúsága szerint a kistelepüléseken élő gyermekek tanulmányi kompetenciái jelentősen elmaradnak városi társaiktól, illetve az iskolai teljesítőképességben meghatározó a család életkörülményeinek szerepe.
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »