Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Manuelát 3 éves korától 14 éves koráig bántalmazták szexuálisan és verbálisan a családtagjai, egész pontosan a nagymamája, a nagybátyja és az édesapja – mondhatni, a közösülésen kívül szinte mindent elkövettek vele szemben, ami miatt ő egész kiskorától súlyos pszichoszomatikus tünetekkel küzdött. Középiskolás éveiben már elköltözött a szüleitől, akiknek súlyos alkoholizmusa az egész gyermekkorára rányomta a bélyegét, hiszen teljesen mindennapos volt náluk a nyers fizikai erőszak és az alantas szexualitás, tetézve a brutális apa elől való éjszakai menekülésekkel, majd a „hazakullogásokkal”.
A kislánynak, aki mindezek ellenére kitűnő tanuló volt, már kiskorától egy maga alkotta fantáziavilág jelentette az állandó menedéket, ahol az általa vizionált történetek vezérmotívuma lett a fenyítés, majd az azt követő bocsánatkérés és megbocsátás. Ám a hazai miliőből kikerülve, majd 19 évesen megtérve sem tudott megszabadulni a kényszergondolatok, később kényszercselekvések rabságából. Az állandó önvesszőzés, önfenyítés szinte tébolyító kényszere egészen 40 éves koráig kísérte, pedig akkor már a második orvosi szakvizsgájára készült és 21 éve volt hívő és szolgáló keresztény. Pszichiátriai tanulmányai során szembesült azzal, hogy egy tankönyvi értelemben kezelhetetlen szexuális devianciában, az úgynevezett flagellantizmusban szenved.
Füzesi Manuela története megrázó látlelet arról, milyen mélyreható és messzemenő mentális károsodást okoz egy gyermek életében a szexuális zaklatás – pszichiátriai szempontból jóvátehetetlen károkat, melyeket egyedül csak Isten mélyre ható szeretete képes begyógyítani. A gyermekorvos aneszteziológussal azt követően beszélgettünk, hogy könyve megjelent a Harmat Kiadó gondozásában.
2022.06.10. (XXVI/23)
