A kétezres évek elején még kellett némi ügyeskedés és tettetés ahhoz, hogy egy intim testrész akár csak villanásnyira láthatóvá váljon a színpadon. Hogy Justin Timberlake szándékosan tépte-e le Janet Jackson felsőjét a Super Bowl félidei show-jában, a mai napig rejtély (a szöveg – „a szám végére nem lesz ruha rajtad” – mindenesetre passzolt a látványhoz), és az eset ártatlan „gardróbhibaként” vonult be a történelembe. De a műsort sugárzó csatorna legalább kapott egy névleges 550 ezer dolláros bírságot (amit nyolc év jogi huzavona után nem kellett megfizetnie), és az ügy egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott (igaz, nem tartották érdemesnek arra, hogy foglalkozzanak vele).
Ez egy véleménycikk.
A szexuális fetisizmusukat korunk sötét bigottsága, fasiszta diszkriminációja közepette büszkén vállaló, bondage szerkós, vagy szinte teljesen meztelen Los Angeles-i Pride felvonulók ünneplését megkoronázó zenei finálé láttán nehéz volt elképzelni, hogy ilyen áporodott szemérmesség valaha is létezett. A jobb napokat látott Christina Aguilera XXX című számához hatalmas műpéniszt felcsatolva, és Kim Petras transzénekes oldalán maszturbációt szimulálva tisztelgett az elnyomott LMBTQ+ kisebbség előtt. A műsort gyerekbarát jelzővel reklámozták, mint egyébként most már rutinszerűen Amerika-szerte az összes drag show-t (nem érdemes megkérdezni, mitől szelídül családi programmá, amikor mondjuk egy melegbárban egy kiskorú pénzt csúsztat az előtte vonagló transzművész tangája alá). Tény, hogy ma már a szem sem rebben, amikor egy korosodó (ha már az x-eknél tartunk, a negyedikbe lépett) celeb műfallosszal, a szexről kiabálva rázza magát a színpadon egy „gyerekbarát” koncerten.