A bori rézbányából Sztálingrádba

Az Evangéliumi Kiadó gondozásában jelent meg szeptember végén Papp Bálint Fogságom története – Istenben bízva a bori rézbányáktól a sztálingrádi munkatáborig című könyve. Amikor annak idején először találkoztam Bálint bácsival, épp csak befejeztem a gimnáziumot, és még elevenen élt bennem egyik utolsó irodalomóránk emléke, amikor tanárunk Radnótihoz érve nem tett mást, mint egy kis kommentár után körbeadta a bori notesz replikáját – a magyar költészet páratlanul megrázó verseskötetét, melyet a költő holttestén találtak. Különleges érzés járt át, miközben Bálint bácsi lakása felé lépcsőztem – találkozni fogok valakivel, aki együtt gyalogolt Radnótival, abban a bizonyos erőltetett menetben. De amint kinyílt az ajtó, és előttem állt az ősz hajú, kedves tekintetű, őszinte mosolytól ragyogó arcú Bálint bácsi, egészen más érzés lett úrrá rajtam. Az nem lehet, hogy ő mindazt a szörnyűséget, amelyet csak hírből hallottam, átélte, megélte, túlélte – gondoltam akkor… Bő két óra elteltével megértettem. Bálint bácsi azzal zárta akkor szavait: „Gyűlölettel a szívben nem lehet az életet újrakezdeni, de folytatni sem.”

1800 nap 120 oldalba sűrítve

Papp Bálint 1942. október 5-én, 20 évesen kapta meg a hivatalos behívóját. Hithű nazarénusként azonban nem fogott fegyvert. A katonaságnál egy hűséget ismertek akkor – a Horthy-rendszer irántit. Az Istenhez való hűség nem szerepelt a honvédelmi ismeretanyagban. Bálint bácsinak választania kellett, kinek adja hűségét. Döntött. Ha törik, ha szakad, hűséges marad Isten Igéjéhez: nincs joga egyetlen embertársa életét sem kioltani, még parancsszóra sem. Csapody Tamás jogszociológus, a bori munkaszolgálat kutatója szerint Bálint bácsi nem tett mást, mint megtagadta a hűtlenséget. Így érdemelhette ki hűségével egy másik hatalom szabadítását – hangzott el a könyv bemutatóján.

De ne szaladjunk ennyire előre. Ott tartottunk, hogy a katonai szolgálat megtagadásával kezdetét vette a börtönbeli kínzás hétpróbája. És amikor már azt hihette, nincs lejjebb az emberi gonoszságban, fejébe nyomtak egy gázmaszkot, hogy senki ne hallja a fájdalmas üvöltését. Nem tudták megtörni, sőt. Minél inkább kínozták, annál erősebb lett az Istenbe vetett bizalma, tudta, nem engedi felettébb megpróbálni, mint amennyit elszenvedhetne. Pedig a java még hátra volt. Soós István lelkész apósát tisztelhette Bálint bácsiban, azt mondja, az élet iskolájában szerezte a diplomáját. Képzése pedig a börtön után a bori munkaszolgálatban folytatódott, mintegy büntetésként a „hűtlenség megtagadásáért”. A rézbányában robotolva sem kérdőjelezte meg Isten hozzá való jóságát. 15 hónap elteltével megindult a hírhedt erőltetett menet a magyar határ felé. Ha eddig még nem látta az emberi gonoszság minden árnyalatát, akkor most jött csak a java – mint egy megsebzett vad utolsó kapálózása érte utol őket útban hazafelé a könyörtelen gyilkolás.