A béranyaság kérdését a kultúrháború „csataterének” nevezi a Guardian egyik nemrégiben megjelent riportja (We Are Expected To Be OK With Not Having Children). De nem azoknak a szemszögéből, akiket az egész problémakör szó szerint „testközelből” érint: tehát nem a béranyákéból, akik a testüket adják egy korántsem veszélytelen „procedúrához”, és nem is a születendő gyermekéből, akivel kapcsolatban már fogantatása előtt az egész sorsát meghatározó döntéseket hoznak, és gyakran a neme, a bőrszíne vagy akár a várható képességei is rajta lesznek a számlán, amit a megrendelő szülők kifizetnek.
„Mi történik, amikor a szülővé váláshoz való jog valaki másnak a testét érinti?” – kérdezi a cikk is, amely szerint két meleg férfi beperelte New York városát munkahelyi diszkrimináció miatt. Corey Briskin és Nicholas Maggipinto ugyanis, miután szembesültek a béranya-szolgáltatás égbeszökő áraival, nehezményezték, hogy nem tudják a költségeket egészségbiztosításból fedezni – szemben női kollégáikkal, akik ezt meddőség esetén megtehetik. A két jogot végzett férfi nem lát abban érvelési hibát, hogy náluk nincs szó meddőségről – azt, hogy egyikőjüknek sincsenek női reproduktív szervei, „szituációs meddőségként” próbálják ebbe a kategóriába beletuszkolni. „Az egész ipar diszkrimináción alapul, és működési mechanizmusa abból az időből származik, amikor a két férfi alkotta párokról téveszmék, előítéletek, sztereotípiák mentén gondolkodott a társadalom” – panaszolja a párral együtt a Guardian.
Az ügy valóban fontos csata, ha ugyanis Briskinék nyernek, Amerika-szerte nyomás alá kerülnek a munkaadók és az egészségbiztosítók, hogy a meleg pároknak ugyanolyan hozzáférést biztosítsanak a „megtermékenyítési szolgáltatásokhoz”, mint másoknak. Az új helyzet voltaképpen teljesen kifordítaná az egészségügyi ellátásról való gondolkodásunkat: az orvosi eljárások célja már nem a normális állapot helyreállítása, hanem a normális állapotnak mint problémának a megoldása lenne.
2022.10.21. (XXVI/42)
