A fejlődés elképesztő mértékű sebességének szemléltetéséhez elég a mobiltelefonjainkra gondolnunk. A néhány éve vett készülékek már elavultnak számítanak a legújabb csúcsmodellekhez képest. A tudósok és szakemberek hónapról hónapra egyre bámulatosabb technológiai vívmányokat mutatnak be a világ számára, melyek évtizedekkel ezelőtt csupán emberi ábrándozások voltak.
Az emberiség történetében a változások az elmúlt három évszázadot leszámítva rendszerint lassan zajlottak le. Sokszor több generáció ugyanazzal az eljárással művelte meg a földjét, valamint azonos eszközökkel és módszerekkel készítette el az ipari termékeit. A 18. században azonban nagy változás következett be ezen a területen, melynek okai több összetevőre vezethetők vissza.
A gazdasági fejlődés legfőbb hajtóereje a nagyobb profitra való törekvés. Azonban az ipari forradalmak megszületéséhez több tényező együttes jelenlétére volt szükség. Az egyik fontos körülmény, mely nagymértékben hozzájárult a technológiai előrelépéshez, Amerika felfedezése volt. Az új földek megismerésével és a gyarmatosítás megindulásával párhuzamosan bontakozott ki a világkereskedelem, mely során Amerikából Európába nemesfémeket és különböző gyarmatárukat szállítottak, Európából pedig iparcikkekkel látták el a kolóniákat. Az európai ipar piaca ezzel óriásira növekedett; ellátásához rendszerszintű változtatásra volt szükség.