Petri Bernadett, a Huszonegyedik Század Intézet elemzője a Hit Rádió Világnézet műsorában beszélt arról, hogy Gáza és az EU kapcsolata egy hosszú távra visszanyúló „együttműködés”, amely a Palesztin Hatóság megalakulásához is vezető 1994-es oslói szerződéssel jött létre. „Az európaiak lelkesen csaptak bele az ambiciózusnak tűnő projektbe, és döntöttek úgy, hogy százmilliókat fordítanak arra, hogy közreműködjenek egy független állam létrehozásában, melytől a régió stabilizálódását remélték.”
CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője szerint a nemzetközi kapcsolatoknak nem ez a legsikeresebb egyezményeken alapuló megállapodása; sokszor még a felek sem tudták mihez tartani magukat, ezt próbálta felülírni egy gazdasági támogatás.
Magyar hősök, zsidó túlélők: drámai holokauszt-történetek
Akik elmondják az elmondhatatlant »
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Járt-e Jézus Indiában?
Hamis evangélium a Názáreti gyermekkoráról »