A Daily Wire úgy döntött, hogy megjelenésének első évfordulója alkalmából a Pride hónapban ingyenesen közzéteszi a What is a Woman?-t a Twitteren. Néhány nappal a streaming előtt azonban a platform közölte, hogy a film gyűlöletbeszédnek minősül, és megsérti a helytelen genderhivatkozásra vonatkozó irányelveket. Azzal fenyegettek, hogy ha a sértőnek vélt jelenetek (például egy idős üzlettulajdonos folyamatosan férfiként szólít meg egy transznőt) eltávolítása nélkül megosztja a hírportál a filmet, akkor letiltják.
Amikor a Daily Wire változtatás nélkül mégis közzétette a filmet a saját Twitter-oldalán, a cenzorok két perc után rátették a „gyűlöletkeltő magatartás” címkét, és valóban blokkolták a tartalmat. Végül másnap reggel a Twitter kirúgott két alkalmazottat, eltűnt a letiltást indokló megjelölés, és a What is a Woman? elérhetővé vált. Néhány órával később maga Elon Musk osztotta meg a saját fiókjában, azzal a kommenttel, hogy: „Ezt minden szülőnek látni kell”.
Ez az incidens is jelzi, hogy mivel a genderideológia a cenzúra mellvédje mögé rejtőzik, továbbra is hiányzik a nyílt vita. Ezek mögé az erődített falak mögé enged bepillantást a What is a Woman?. Matt Walsh szavaival: „Azzal, hogy ezt az ostobaságot ráerőltetjük a fiatalokra, egészen odáig, hogy arra kényszerítjük a lányokat, hogy fiúkkal osztozzanak az öltözőn, megfosztjuk ezeket a gyerekeket a biztonságuktól és a magánéletüktől, és valami sokkal alapvetőbbtől is: az igazságtól.”