Bizonyos koron túl a gyerekek egyre több társadalmi helyzetben vesznek részt a szüleik jelenléte nélkül – az iskolában, edzésen, barátaiknál vagy más körülmények között. Ilyenkor önállóan kell felismerniük helyzeteket és döntéseket hozniuk. Ezért olyan fontos, hogy a szülők kapaszkodóként minél korábban erős értékeket plántáljanak beléjük.
Kint, a valós életben ugyanis, ahová ezeket a mind gyakoribb kiruccanásokat teszik, intenzív harc dúl a gyerekek szívéért és lelkéért, és folyamatosan támadás alatt áll az ártatlanságuk – sok olyan csábító szólam juthat el hozzájuk, amelyeknek egyedül nehezen tudnak ellenállni.
A mesében a híres Patkányfogó a rágcsálóinvázióval küzdő Hameln városát a sípján eljátszott melódiával teljesen megtisztította a patkányoktól. A város azonban hálátlan volt, és nem adta meg a megígért fizetséget, így a következő alkalommal a zenéjével nem a patkányokat, hanem a város összes gyerekét csalogatta maga után a Patkányfogó, akiket utána senki sem látott többé.