A Biblia tanúsága szerint a zsidó honfoglalás előtt Jeruzsálem városában kánaánita származású emberek éltek. Annak ellenére, hogy királyukat a Józsué vezette izraeli sereg legyőzte, magára Jeruzsálemre a fennhatóságát még sok ideig nem sikerült Izraelnek kiterjesztenie – habár a várost egy rövid időre elfoglalták. Így több más kánaánita településhez hasonlóan Jeruzsálem birtokbavétele a későbbi idők feladatává vált.
Jeruzsálemnek – vagy más néven Jebusnak – a lakói a jebúsziak voltak, akik egészen az egységes izraeli királyság második uralkodójának, Dávidnak idejéig uralták a várost. Miután Dávid király egyesítette Izrael törzseit, első feladatának tekintette, hogy elfoglalja és országának fővárosává tegye Jeruzsálemet. Az ostrom során a jebúsziak azonban egy megdöbbentő kijelentéssel próbálták meghátrálásra kényszeríteni Dávidot és az izraeli sereget: „Nem jössz ide be, hanem a sánták és vakok elűznek téged!” (2Sámuel 5:6). Ennek a fenyegetésnek jobb megértéséhez vizsgáljuk meg először, hogy kik is azok a jebúsziak.
A jebúsziak a Biblia szerint a Kánaán földjén élő hét nagy népcsoport egyike. Ezeknek a népeknek a vallásában fontos helyet foglalt el a Baál-, illetve az Asera-kultusz, akiket a termékenység és a jólét biztosítása céljából tiszteltek. A szertartásaik során isteneik támogatásának elnyerése érdekében többek között vallási prostitúciót alkalmaztak és orgiákat is rendszeresen szerveztek.