Sadiq Khan londoni polgármester augusztus 29-én életbe lépett legújabb rendelete alapján London legnagyobb részén már nem lehet olyan gépjárművekkel közlekedni, amelyek nem felelnek meg a meghatározott környezetvédelmi kritériumoknak. Üzembe is helyeztek úgynevezett ULEZ-kamerákat (Ultra Low Emission Zone), hogy a törvényszegő behajtókon behajthassák az alkalmankénti 12,5 font értékű (nagyjából 5500 forintnak megfelelő) bírságot.
A BKV londoni megfelelője, a TfL már előre megbecsülte, hogy naponta legalább 2700 jármű fog illegálisan behajtani a tiltott zónákba, így a kiterjesztés miatt a város jelentős többletbevételre számíthat.
Természetesen a hivatalos narratíva szerint mindez csak pozitív velejáró, ugyanis a legfontosabb motiváció a döntés mögött az, hogy jelentősen megtisztítsák London levegőjét, ami hozzájárul majd a krónikus légúti betegségek és az ezekhez kapcsolódó halálesetek számának csökkenéséhez. A munkáspárti polgármester szerint intézkedése ötmillió londoni számára jelent tisztább levegőt, ami közvetve a balesetek megelőzésében is szerepet játszhat.