CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
Golda Mabovicsként született 1898-ban Kijevben. Nyolc testvére volt, de csak hárman érték meg a felnőttkort. A család még Golda születése előtt megkapta a jogot, hogy Kijevbe költözzön.
A cári időszakban a zsidóknak egy meghatározott területen belül kellett élniük Oroszországban, melynek neve Övezet volt. Ebben az óriási, több tízezer négyzetkilométernyi gettóban volt a zsidók kényszerlakhelye. Persze, kivételek mindig akadtak, mivel a cári kívánalmak betöltéséhez szükséges szakembergárdát azért kiengedték innen. Egyébként az Övezetből csak szökni lehetett. Mondani sem kell, hogy ez az övezet nem védte meg a zsidókat. A pogromok célpontjaiul minden további nélkül választották az itt élőket. A Mabovics család már Kijevben élt, mégis Golda egyik első életélménye az volt, hogy apja elbarikádozza a bejárati ajtót egy hirtelen jött városi pogrom miatt…