A „lista” valójában egy többszáz oldalnyi dokumentumköteg egy 2015-ös rágalmazási perből, amelyet az egyik áldozat, Virginia Giuffre indított Epstein társa, Ghislaine Maxwell ellen, mert az megvádolta, hogy hazudott az őt ért bántalmazásról. Az ügyben eljáró bíró azzal indokolta a titkosítás feloldását, hogy az információk nagy része már egyébként is nyilvános. Valóban, számos hollywoodi sztár, politikus és más híresség neve található az iratokban, de kevés új részlettel bővült az Epstein-sztori.
A rágalmazási per iratainak nyilvánosságra hozását már 2017-ben kérvényezte Mike Cernovich független újságíró. A New York-i szövetségi fellebbviteli bíróság megadta az engedélyt, de 2019-ben Epsteint váratlanul letartóztatták kiskorúak szexuális zaklatása és szexkereskedelme miatt – éppen a publikálás előtt néhány nappal, így azt a vádemelésig el kellett halasztani. Aztán nem is került rá sor, mert Epstein a börtönben öngyilkos lett (az idegenkezűséget sokan valószínűbbnek tartják a számos gyanús körülmény miatt). Ghislaine Maxwellt (Robert Maxwell néhai médiatulajdonos lányát) 2021-ben ítélték húsz év börtönre.