hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszélyben a vallásszabadság a szabadság hazájában
Aggasztó jelek
Veszélyben a vallásszabadság a szabadság hazájában

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 07. 10.
Az amerikai keresztények negyede érzi úgy, hogy van oka aggódni a vallásszabadságot illetően. Ezt tartják a bevándorlás, a nemzeti szuverenitás és az abortusz mellett a legfontosabb kérdésnek a választások előtt egy nemrégiben készült felmérés szerint.

A Coral Ridge Ministries évente elkészülő lelkiállapot-felmérése szerint az evangéliumi keresztények 24 százaléka tartja a vallásszabadság kérdését kritikusnak az Egyesült Államokban.

A keresztény, konzervatív szavazók által öt leglényegbevágóbbnak tartott kérdés között (bevándorlás, szuverenitás, abortusz, szövetségi kiadások) a vallásszabadságot is megnevezték. A vá­laszadók többsége (68 százalék) úgy nyilatkozott, hogy „szembesült már előítélettel, illetve tapasztalt verbális vagy fizikai bántalmazást Jézus Krisztusba vetett hite vagy konzervatív keresztény nézetei miatt”.

Távolodás a keresztény alapoktól

A Hit Rádió Égbekiáltó című, keresztényüldözéssel foglalkozó műsorában Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE Angol–Amerika Intézetének oktatója elmondta, hogy ez a realitás egy nagyon hosszú, körülbelül a ’60-as években felgyorsult szekularizációs folyamat következménye.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!