A vabi-szabit a fordítások általában úgy adják vissza, hogy „egyszerű”, „művészietlen” és „szofisztikálatlan”, ez azonban nem tárja fel számunkra a fogalom igazi lényegét. Eredetileg az összetétel második tagja önállóan mint „hűvös”, „szikár”, „elhervadt” jelent meg, míg az első egy kicsit komplexebb volt; a természetben való egyedüllétre, szenvedésre, a társadalomtól eltávolodott csüggedt, szomorú, bátortalan érzelmi állapotra utalt. A 14. század után mindkét szó egyfajta pozitív kicsengést kapott. Az azóta eltelt évszázadok során ezek a jelentések keveredtek; mai használatban a vabi és a szabi teljesen felcserélhetők egymással.
A csadó, csanoju, azaz a teaceremónia mögött sokkal több húzódott meg, mint egy ital egyszerű elfogyasztása. Különböző készségek és tervezések kombinációira volt hozzá szükség, úgy is, mint építészeti tudás, belső szobák, kertek, virágok elrendezése, a festés kivitelezése és az étel előkészítése.
Az első teásmester, aki vabi-szabi stílust alkalmazott, Murata Juko volt. Korában a teázás a hatalmasok kedvelt időtöltésévé vált, nagyrészt annak is köszönhetően, hogy presztízsértékű volt, ha valaki a ceremóniához kapcsolódó elegáns, külföldi tárgyakat vonultatott fel. Juko szándékosan visszafogott, helyi készítésű eszközöket használt.
2024.06.14. (XXVIII/24)
