hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Különleges vizes élmények Nyíregyházán és környékén
Fürdőváros a keleti végeken
Különleges vizes élmények Nyíregyházán és környékén

Fotók: Nyíregyháza.hu

2024. 06. 19.
Jó esetben a nyári vakáció a vidám közös pillanatokról, élményekről és a kikapcsolódásról szól. Annak jártunk utána, hogy hazánk gyógyvíztérképén mindehhez melyek a legjobb helyszínek, méghozzá a legkeletibb megyében.

Külföldre sem kell feltétlenül utazni, hisz hazánk vízrajzának különleges adottságai miatt számtalan a tó és a folyó. De éppolyan jelentős a termálvízkincsünk is, hiszen mind mennyiségében, mind minőségében világméretekben kiemelkedő. Tehát minden rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy csobbanjunk a nyárba!

Magyarország „kis Svájca”

Kevesen tudják, hogy Nyíregyháza (Budapest után) az ország második legnagyobb fürdővárosa, legalábbis a fürdők számát véve alapul. Öt fürdő is működik itt – közülük egy (a jelenleg átmenetileg zárva tartó Júlia Fürdő) a belvárosban található, a többi négy (Tófürdő, Hotel Fürdőház, Aquarius élményfürdő és Parkfürdő) a Sóstóra koncentrálódott.

Ha a természetes vizeket kedveljük, akkor a Nyíregyháza központjától 6 kilométerre található Sóstó Gyógyfürdőig meg se álljunk! Nevét a partján kivirágzott sziksóról kapta, melyből régen szódát főztek a közelben épített szódaházban. A Tófürdőt már a Mátyás korabeli térképeken is jelezték, akkor még Igrice néven. Nagyon érdekes a fürdőkultúrája, ugyanis partja hófehér volt, pontosan az említett Sóstói-tó magas nátriumsó- és sziksótartalma miatt.

Tapasztalati úton jöttek rá, hogy ez a víz jót tesz a mozgásszervi problémáknak, aztán kiderült az is, hogy ez a sótartalomnak köszönhető. Így a tavat (pontosabban a déli részét) már az 1700-as évek eleje óta használják fürdőzésre: a gyógyvíz és az erdő vonzereje miatt egyre többen keresték fel, és egymás után épültek a vendégfogadók.

2013-ban gyógyhellyé minősítették, mivel egy évig tartó vizsgálatot követően kiderült, hogy ez az egyik legpáradúsabb levegőjű része az országnak. Ez az adottság a tónak és a 300 hektáros tölgyerdőnek köszönhető – a területet „kis Svájc” néven is szokták emlegetni a rengeteg zöld miatt. És ha már itt tartunk: a mai napig látható a kor hangulatát idéző, alpesi stílusú Svájci Lak, melynek falai között megfordult Blaha Lujza, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes és sok más híres ember.

Különlegesség továbbá, hogy ez az ország talán egyetlen olyan tófürdője, ahol még termálmedence és csúszdával, vízi gombával kialakított gyermekmedence is van.

A medret többször rendezték, ennek köszönhetően jött létre a ma is romantikus sétákra hívogató sziget. A tóban nemcsak fürdőzni, hanem csónakázni, vízibiciklizni és horgászni is lehet.

Nemrégiben, mikor ott jártunk, kérdésünkre a szállodában elmondták: a területen mintegy félmilliós a vendégszám évente; a látogatók fele nyáron érkezik. A belföldi vendégek aránya 60 százalék. A külföldiek közel fele Szlovákiából jön, ám az utóbbi években egyre többen keresik fel a helyet a régió más országaiból, elsősorban Romániából és Lengyelországból is.

A festői táj üdítő látványa mellett rengeteg a változatos fürdőprogram a család apraja-nagyja számára. Ráadásul jó hír, hogy a kedvelt szezonális strandon kiszélesítették a homokos plázst, megújultak a zöldfelületek, több ezer tő virágot ültettek, és nem emeltek idén árat, sőt egész területén ingyenes a parkolás.

A tófürdő mellett működik a Hotel Fürdőház, mely 2013-ban teljesen megújult és szálláslehetőség is adott. Egy wellnessrészlege is van, amit nemcsak a hotel vendégei, hanem bárki igénybe vehet.

 2005-ben épült az egész évben működő fedett élményfürdő, az Aquarius (számos élményelemmel, hullámmedencével, szaunákkal).

A mellette lévő szabadstranddal, azaz a 8 hektáros parkfürdővel nyáron egy szolgáltatási rendszerben üzemel. A Parkfürdő hazánk legnagyobb poolbárjával is büszkélkedhet, amely frissítő koktélokat kínál a medencékben lazuláshoz. Az Aquarius Fürdőgyógyászatban pedig luxuskörülmények között regenerálódhatnak a vendégek.

Fotók: Nyíregyháza.hu
(Fotók: Nyíregyháza.hu)

A fürdőélményeken túl is van élet

A kiváló adottságú fürdők után a gyönyörűen parkosított sétányokon andaloghatunk vagy ismerkedhetünk például a városi polgárok, bohém művészek kedvelt találkozóhelyével, az 1911-ben Pazár István tervei alapján épült Krúdy Vigadóval. De akik csendre vágynak vagy erdőfürdőznének, nekik ott a Sóstói-erdő egy könnyed sétára.

A Sóstói-erdő szomszédságában a Tuzson János Botanikus Kert kínál csodálnivalókat. Itt mintegy 5,6 hektáron 2500 növényfajta él, és külön kialakítottak olyan kalandos helyeket, mint a japánkert, látványpark, pálmaház, kaktuszház, rózsakert – hogy csak néhányat említsünk.

A kultúrát kedvelők elsétálhatnak a Sóstói Múzeumfaluba, a régió egyetlen szabadtéri néprajzi múzeumába, ahol belecsöppenhetnek egy régi falu életébe, és ahol többek között kézműves műhelyek is működnek.

Nyári estéken a zenélő és fényeffektekkel kiegészülő sóstói szökőkút tömegeket vonz a parkba. Az ország egyik legnagyobb és legszebb vízi játéka a különböző stílusú zeneszámok ritmusát követi.

Ám a legnagyobb turisztikai attrakciót a kétségkívül Európában is egyedülálló KalandoZoo: Sóstózoo jelenti – ide Sóstóról gyalogosan is könnyen átsétálhatunk. Az ország legizgalmasabb és legnagyobb állatparkja (30 hektáros területen) ad otthont a mintegy 500 (köztük számos igen ritka) faj 5000 állatának. Az évente több mint 300 ezer vendéget fogadó „legendák állatparkjának” is nevezett hely bejáratánál érdemes térképet kérni, hogy időnktől függően a legtöbb területet be tudjuk járni. De ha valamire egy nap alatt nem marad időnk, helyben is megszállhatunk: a Hotel Dzsungelben a szállásdíj tartalmazza a korlátlan látogatást. (Persze itt jó előre kell foglalni!)

Az állatokat kontinensenként csoportosították – a lakók a természetes élőhelyükhöz hasonló miliőben élnek. Az országban egyedül itt láthatunk például fehér tigrist. Az ázsiai dzsungel is felejthetetlen élményt nyújtott: függőhidakról csodáltuk a nagy vízesés mellett a hatalmas eg­zotikus növényeket, bepillantottunk az oroszlánok mindennapjaiba, vagy épp az Ócenáriumban elénk úszó cápák és színes halak világát szemléltük.

A gyerekek kedvence a zenés fókashow és a papagájshow, me­­lyek főszezoni bemutatók, de nép­szerűek a különböző látvány­ete­tések is. És minden évben ké­szülnek valami újdonsággal. Nem csoda, hogy három ízben is el­nyerték az „Európa Legjobb Állat­kertje” címet.

Ha a sok látnivaló és állatmegfigyelés közben elfáradnánk, teve­gelhetünk is, és kocsikazooval is gurulhatunk egyet, de a Pizzazooba is betérhetünk.

A belváros is megér egy sétát Nyíregyházán, de az sem fog csalódni, aki a környéken is szeretne szétnézni. A félórányi távolságra le­vő

Tokaji borvidékhez például kényelmesen eltekerhetünk a kiépített kerékpárúton. Itt megkóstolhatjuk a világhírű nedűket, és megismerhetjük az aszúkészítés fortélyait.

A kicsit távolabbi fekvésű Regéci vár a Zempléni-hegység legnépszerűbb kirándulóhelye, mely szintén gyönyörű látvánnyal gazdagít. Ahogy a Megyer-hegyi tengerszem is, melyet hivatalosan is hazánk legszebb természeti csodájaként aposztrofálnak. A Malomkő tanösvényen keresztül megközelíthető, 6,5 méter mélységű tó köré 70 méteres sziklafalak tornyosulnak.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!