Tavaly márciusban egy kaliforniai aukción feltűntek Molnár Ferenc jegyzetei, melyeket az Egyesült Államokban 1950-ben Companion in Exile, Magyarországon pedig 1958-ban Útitárs a száműzetésben. Jegyzetek egy önéletrajzhoz címen megjelent regényéhez készített. A mű angol fordítójának, Barrows Mussey-nek a hagyatékából származó tételre az író szintén Kaliforniában élő dédunokája, Lukin Gábor zeneszerző hívta fel a Petőfi Irodalmi Múzeum figyelmét. Mintegy másfél hónapos szervezésnek köszönhetően a Los Angeles-i konzulátus és a Külügyminisztérium közvetítésével a dokumentumok a magyar állam tulajdonába és a PIM Kézirattárába kerültek. A vételár kifizetését a múzeum saját forrásain felül Molnár Ferenc leszármazottainak anyagi támogatása tette lehetővé.
A megvásárolt kézirat 1947 és 1950 között keletkezett, és 214 lapból áll, melyeken a szöveg német nyelvű tisztázatát angol megjegyzések, valamint a Molnárra jellemző színes ceruzás beszúrások egészítik ki. A szerző saját bevallása szerint asszisztensének, a váratlanul elhunyt Bartha Vandának állít emléket, ugyanakkor az olvasó bepillanthat New Yorkban töltött éveinek, a művészkörökkel való kapcsolatának történetébe is.
Véletlen egybeesés, hogy ugyancsak 2023-ban a szöveg további változatairól is hírek érkeztek. A Litera augusztusban készített interjút Kádár Judit irodalomtörténésszel, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem ösztöndíjának jóvoltából New Yorkban tanulmányozta a könyv korábban nem ismert, illetve elveszettnek hitt kéziratait.