Száz évvel ezelőtt Miskolc lakosságának húsz százalékát tették ki, a második világháború idején pedig 10 500 fő, az akkori lakosság 13,5 százaléka volt zsidó polgár. Külön cikket lehetne szentelni Miskolc és a zsidóság kapcsolatának, hiszen a 19. és 20. század fordulójára ez az etnikum határozta meg a megyeszékhely arculatát.
A belvárosban szinte csak zsidó – és görög – kereskedők laktak, a településen pedig három zsinagóga és három jesiva működött (a ma is meglévő zsinagógát ugyanaz a bécsi sztárépítész, Ludwig Förster építette, aki a Dohány utcai zsinagógát is). A század eleji helyi közélet számos prominense közülük került ki, tulajdonképpen a korabeli Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége élt ekkor itt. A második világégés során 15 464 – zömmel miskolci, kis részben vidéki – zsidót deportáltak, és a lágerek poklából mindössze kétezer fő tért vissza, akiknek közel fele ki is vándorolt, s ma nagyjából három-négyszáz zsidó honfitársunk él Miskolcon.
Az elmúlt nyolcvan évben Miskolc nem sokat tett azért, hogy szembenézzen múltjának e szégyenfoltjával, vagy feltárja azon atrocitásokat, amelyek zsidó származású lakóit érték. A kevés kivétel között említhető, hogy Pelle János Vérvád, hisztéria, népítélet címmel 2020-ban megjelent könyvében szerepelnek miskolci vonatkozású, addig nem ismert események, s ezzel párhuzamosan Kis Jánosnak, a B-A-Z Vármegyei Levéltár igazgatójának is jelentek meg olyan tanulmányai, amelyek a város zsidó polgáraival szemben elkövetett tömeggyilkosságokkal foglalkoznak.
2024.11.08. (XXVIII/45)
