A 20. század derekán emberek milliói hagyták el az Appalache-hegység vidékét, és költöztek a jobb megélhetés reményében a Közép-Nyugat iparterületeire, hogy az ottani gyárakban dolgozzanak. Az elsősorban skót–ír felmenőkkel rendelkező hillbillyk helyzete azonban rohamos romlásnak indult, amikor az üzemek bezártak, vagy a termelésüket kihelyezték külföldre. Az ottragadt munkások helyzetét pedig egyre inkább a kulturális izoláltság, a diszfunkcionális családok, az erőszak, a kilátástalanság és a szenvedélybetegségek jellemezték.
Ebben a közegben született meg 1984-ben J. D. Vance az ohiói Middletownban, amihez hasonló lehangoló város kismillió akad szerte Amerikában. Édesanyja, Bev a középiskola befejezése előtt teherbe esett, férjhez ment, de rövidesen el is váltak.
A családi élet permanens válságát jól érzékelteti az a temérdek kereszt- és vezetéknév-változtatás, amin Vance-nek és féltestvéreinek át kellett esniük az egymást követő partnerek, apajelöltek nyomán. A megválasztott alelnök jelenlegi nevét a házasságkötésekor vette fel: ekkor döntött úgy, hogy inkább nagyszülei vezetéknevét használja.