A forradalom elérte céljait, többek között az első felelős magyar kormány felállítását gróf Batthyány Lajos vezetésével. A szabadságot pedig, mondhatni, hivatalosan 1849. április 14-én „elnyertük”, amikor Debrecenben kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, egyrészt a tavaszi hadjárat sikereinek köszönhetően, valamint ellenreakcióként I. Ferenc József császár olmützi alkotmányára.
Ez utóbbi arra irányult, hogy a feudalizmus, az abszolutizmus fojtogató láncait még szorosabbra fűzze a Magyar Királyság körül, így nemcsak az 1848-as forradalom során elért eredmények kerültek veszélybe, mint például a parlament és az uralkodó (V. Ferdinánd) által egyaránt szentesített, elfogadott áprilisi törvények, hanem fennált a fenyegetés, hogy az ország függetlensége is elvész az örökös tartományok soraiba való beolvasztása révén.
A helyzet érdekességét avagy furcsaságát az adta, hogy a magyar király (a trónfosztásig) V. Ferdinánd volt, ugyanis a magyar közjogi hagyomány által elvárt feltételek hiányoztak az uralkodóváltáshoz. Az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság közötti viszony perszonálunió jellegű volt, tehát (papíron) csupán a közös uralkodó mibenléte volt az, ami egybefonta a két országot, ilyenformán az osztrák császároknak át kellett esniük még egy koronázáson is, ahol magyar királlyá választották őket