Ruff Tibor teológus írása a kereszténység gazdagsághoz való viszonyáról(Forrás: Wiki Commons)
Először is tisztáznunk kell, hogy a keresztények hite szerint egyrészt (történetileg) Jézus a népéhez és annak hitéhez, tövényéhez minden tekintetben hűséges zsidó volt; másrészt (teológiailag) az Ó- és Újszövetség egységes, ellentmondásmentes rendszert alkotó kinyilatkoztatása Istennek. Jézus a mózesi Törvényhez való feltétlen ragaszkodását radikálisan kifejezte: „Ne gondoljátok, hogy eltörölni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat: nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy beteljesítsem őket. Mert úgy van, ahogy mondom nektek: amíg az ég és a föld meg nem semmisül, egyetlen „i” betű, sem egyetlen írásjel nem veszti érvényét a Törvényből, míg az egész meg nem valósul. Aki tehát csak egyet is felold a legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, a legkisebbnek fogják mondani a menny uralma alatt; aki viszont teljesíti őket és tanítja is, azt nagynak fogják mondani a menny uralma alatt.” (Máté 5:17-20) Így minden olyan értelmezés, amely Őt ezzel szembefordítani igyekszik, teológiailag hibás.
A mózesi Törvény (Tóra, Mózes öt könyve) a zsidók és keresztények hite szerint minden igaz, életszerű és igazságos erkölcsiség egyetlen megbízható, isteni alapja. Hogy mi bűn, és mi nem az, azt egyedül a Tóra határozza meg, amelyhez „ne tégy hozzá, és el se vegyél belőle” – vagyis semmilyen emberi erkölcsi felfogás nem mondhat bűnnek valamit, amit a Törvény nem mond annak, és fordítva sem. Az Ószövetség többi könyvei mind felfoghatók úgy, hogy azok a Tóra értelmezését segítő kommentárok, amelyek történetekkel és tanításokkal, példákkal és ellenpéldákkal segítenek abban, hogy az egyes élethelyzetekben a Tóra egységes és felbonthatatlan rendszert alkotó 613 parancsát hogyan kell a gyakorlatban helyesen megélni. Az Újszövetség sem hozott lényegileg új törvényt, hanem szintén tovább árnyalja és pontosítja a mózesi Törvény értelmezésének és alkalmazásának helyes értelmezését.
A gazdagság kérdése először Mózes 1. könyvében a hit ősatyjának, Ábrahámnak, majd fiának, Izsáknak és unokájának, Jákobnak, azaz a három ősatyának a kapcsán merül fel. Róluk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében azt olvassuk, hogy Isten „nem szégyelli, hogy róluk van elnevezve” – ugyanis a Mindenható egyik örök neve: „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene”. Mindhármukról hangsúlyozottan feljegyzi a Tóra, hogy rendkívül gazdagok voltak (látványosan és kiemelkedően a körülöttük élő népekhez képest), és ezt a Tóra többször is Isten áldásának nevezi. E három személy minden szempontból paradigmatikus, mintaadó minden idők minden hívője számára.
2020.06.19. (XXIV/25)
