Ehhez a remélt fordulathoz azonban „nemcsak Istenhez kell visszatérni, hanem az élet természetes rendjéhez is”. A főáramú média azt sugallja, hogy a természetes, egy férfiból és egy nőből álló családmodell felett eljárt az idő, az ilyen házasság korlátokat, sőt rabságot is jelent a benne részt vevők számára. Ezért a „progresszív gondolkodás” alternatívákat ajánl: nyitott házasságot, egynemű, „szivárványcsaládokat”, amelyek adott esetben ki is bővülhetnek további – tetszőleges nemű – partnerekkel.
A természetellenességet elfogadtatni akaró propaganda nyelvet és a fogalmakat is el akarja foglalni. Szinte minden napra jut valamilyen abszurd ideológiai szóalkotás – mostanság épp az anyatej helyett vezetnék be a gendersemleges „emberi tej” fogalmát.
Ahogy mondani szokás: innen szép nyerni, hogy a jövőben is lehessen olyan szívhez szóló történeteket olvasni, mint amelyekről a több mint fél évszázada házas interjúalanyaink mesélnek.