Február végén bejárta a világsajtót a hír egy neves osztrák történész, Roman Sandgruber új könyvéről, amelynek címe: Hitler apja – Hogyan lett a fiúból diktátor? Az életrajz rendkívüliségét két tény adja: egyrészt, hogy korábban nem jelent még meg önálló életrajz Adolf Hitler apjáról, másrészt pedig, hogy a kötethez a szerző felhasználta Alois Hitler eddig nem ismert levelezését is. A 31 levélből álló gyűjteményt Sandgruber egy osztrák családtól kapta, akik a több mint 100 éves írásokat a régi hagyaték rendezésekor találták meg.
Alois Hitler a leveleket egy földbirtokosnak címezte, akinek a farmját meg akarta vásárolni. Az ügylet végül eredményes lett, és a levelek érdekes betekintést adnak a család életébe is, leginkább abba, hogy az apának az eddig feltételezettnél nagyobb befolyása volt a későbbi náci vezér jellemének kialakulására.
Roman Sandgruber felteszi a kérdést, mi az oka annak, hogy miközben a világtörténelem egyetlen szereplőjéről sem írtak annyi életrajzot, mint Adolf Hitlerről – még ma is, a halála után több mint 75 évvel, évente jelennek újabb biográfiák –, apjáról eddig egyetlen könyv sem készült. „Pedig már írtak Hitler sofőrjéről, személyes orvosairól, vezető asztrológusáról, sajtófőnökéről és titkárnőiről is, dokumentumfilmek is készültek a Führer környezetében megfordult emberek életéről, de Alois Hitlerről nem” – írja az osztrák történész. Tudományos és szenzációhajhász munkák egyaránt születtek – a becslések szerint eddig közel 150 ezer könyv és tanulmány próbálta megfejteni a nemzetiszocializmus és ezen belül Hitler történetét.