A Hetek most az ünnep alkalmából nagyinterjút készített a Hit Gyülekezete vezető lelkészével, lapunk alapító-főszerkesztőjével, Németh Sándorral. A beszélgetésből kiderül, hogy a pészach legfőbb üzenete valójában az Élet győzelme a halál felett.
„Vegyünk példát az istenfélő zsidókról, akik ilyenkor családi közösségekben és a zsinagógákban töltik el a napjaikat. Isten beavatkozására emlékeznek, hogy egy meggyötört, rabszolganépből hogyan lett Izrael. Ugyanígy nekünk is emlékezni kell ezekben a napokban, hogy milyen változást hozott az életünkben a Názáreti Jézus Krisztus halála és föltámadása. Honnét hozott ki bennünket? Mivé lettünk ezáltal? Így ez az ünnep a hálaadás, öröm és boldogság napjai lehetnek.”
Ezen valós történelmi esemény mindannyiunk számára kimeríthetetlen forrás, akik hiszünk ebben, és valljuk be: a Covid-járvány és a háború és következményei által megtépázott világban nagy szükségünk van arra a védelemre és áldásra, amit Jézus áldozata számunkra jelent.
Engedjék meg, hogy a Hetek szerkesztősége nevében áldott ünnepeket, kellemes feltöltődést és sok erőt kívánjak Önöknek!
„Keveset enni, sokat mozogni, nem nézni tükörbe” – beszélgetés a ma százkét éves Keleti Ágnes olimpikonnal
Az ötszörös olimpiai bajnok elképesztő életútja »
Tényleg egy tengerparti városban lakott Jézus?
Grüll Tibor írása »
A felavatás ünnepe: Öt testvér, akik hittek Izrael jövőjében
Hack Márta írása »