Nagy sikert aratott műve a napokban magyarul is megjelent, és ebben azzal szembesíti a közép-európai keresztényeket is, hogy drámaian kevés
idő maradt a társadalom morális összeomlásának megállítására vagy legalábbis ennek lassítására. A hívő szerző számos példával érzékelteti, milyen romlást okoz az isteni és természetes törvényektől elszakított haladás mítosza.
Dreher szerint a birodalmak bukása előtt rendszeresen megfigyelhető volt, hogy a társadalmon eluralkodtak olyan téveszmék, amelyek miatt nem vették észre az ablakuk alatt leselkedő végzetet. Ma a szekuláris politikusok, hitehagyott vallási vezetők, valamint a tudományos és kulturális elit által új vallásként képviselt progresszió a civilizáció tartópilléreinek a szétverésével fenyeget.
„A szexuális forradalom valójában technológiai forradalom, amely állandó harcot folytat a testre külső körülmények miatt jellemző természetes korlátokkal és belül az önismerettel”
– írja Dreher, aki mégsem látja kilátástalannak a küzdelmet.
Ehhez azonban a keresztényeknek meg kell érteniük, hogy ma ők korunk másként gondolkodói, akik ellenzékben vannak. Még az általa nagyra becsült Magyarországon is, nem beszélve azokról a társadalmakról, ahol ma olyan tiltott dolog hangot adni a hivatalostól eltérő
narratívának, mint a kommunizmus idején megkérdőjelezni a párt ideológiáját. Gondolatait hallgatva és olvasva mégis bátorító a felismerés: maradtak tettre kész, józan gondolkodók szerte a világon.