A prágai óratorony nemcsak az időt, hanem az asztrológiai jegyeket is mutatja. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Az antik görög–római világ számos nagy hatású képviselője tulajdonított meghatározó szerepet a csillagoknak az emberek életében. Platón, a Kr. e. 4. századi híres filozófus például Timaios című munkájában kifejtette azt a véleményét, miszerint minden embernek van egy csillaga az égen. Mint írta, a Teremtő „mindegyik lelket egy-egy csillagra rendelte… s aki jól élt a neki szabott életben, visszatérve a vele társult csillagon levő lakásába, boldog és a földi életéhez hasonló életben lesz része”.
Klaudiosz Ptolemaiosz, az i. sz. 2. századi matematikus, földrajztudós, csillagász és csillagjós, aki a 17. századig uralkodó geocentrikus világkép kidolgozója volt, Tetrabüblosz című munkájában az ősi babiloni elképzelések alapján fejtette ki álláspontját a csillagok emberekre gyakorolt hatásairól. Műve évszázadokon át a csillagjósok kézikönyvének számított. 1553-ban Philipp Melanchthon, a reformáció egyik vezéralakja adta ki nyomtatásban Wittenbergben, a lutheri hitújítás központjában.
A napok latin nevei is egyértelműen tükrözték azt a felfogást, hogy a hét minden napja egy-egy bolygó uralma alatt áll. Ugyanakkor ezeket az égitesteket különböző istenségekhez kötötték. A vasárnap: Dies Solis = a Nap napja; hétfő: Dies Lunae = a Hold napja; kedd: Dies Martis = Mars napja; szerda: Dies Mercuri = Merkúr napja; csütörtök: Dies Jovis = Jupiter napja; péntek: Dies Veneris = Vénusz napja; szombat: Dies Saturni = Szaturnusz napja. A hónapokkal kapcsolatban pedig az volt a felfogás, hogy azok mindegyike egy-egy állatövi, azaz zodiákus jegyhez kötődik.
2022.12.22. (XXVI/51-52)
