Karikatúra a német egyházban történt szexuális zaklatások 11 éve húzódó vizsgálatáról .(Fotó: AP / Martin Meissner)
Amikor közel 50 évvel ezelőtt David Wilkerson amerikai protestáns lelkész a homoszexuális egyház megjelenésének a veszélyére figyelmeztetett, kevesen gondolták, hogy ez a lehetőség valódi opcióként felmerül egyházi vezetőkben.
„Kétfajta erő képes csak visszatartani a homoszexuálisokat attól, hogy teljesen átadják magukat ennek a bűnnek: a társadalom elutasítása, valamint az egyház tanítása, ami megítéli ezt a gyakorlatot. Ha a társadalom többé nem tekinti természetellenesnek a homoszexualitást, hanem teljességgel elfogadja és bátorítja ezt a magatartást, és ha az egyház többé nem hirdeti azt, hogy a homoszexualitás bűn, és nem nyújt segítséget az ilyen szexuális tevékenységeket végzők számára a megtéréshez – nos, akkor megszűnik minden visszatartó erő. A gátakat felhúzzák, és a homoszexuálisokat példaként állítják a társadalom elé” – írta Wilkerson 1973-ban megjelent The Vision című könyvében.
A homoszexualitás – és ennek számtalan további variációja – általános elfogadtatása a nyugati társadalmakban nagyjából lezárt kérdésnek tekinthető. Ellenállásra már az úgymond konzervatív oldalról sem kell számítani, mint bizonyítja azt az amerikai szenátus november végi döntése, amelyben a homoszexuális házasságok kötelező szövetségi szintű elfogadását több mint egy tucat republikánus szenátor támogatásával a szükséges feles helyett kétharmados többséggel fogadtak el. A törvényről a képviselőházban sürgősséggel szavaznak, így a félidős választáson mandátumot nyert új képviselők beiktatása előtt a demokrata többség el is fogadhatja azt. Ám meglehet, nem is lenne szükség a sietségre, hiszen a kongresszusban is van elég morális kérdésekben liberális republikánus képviselő, akikre számíthatnának.
2022.12.02. (XXVI/48)
