Könyvének elején olvassuk, hogyan került Dániel a babiloni király udvarába: „És monda a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izrael fiai közül és királyi magból s előkelő származású ifjakat, akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, és ismeretekkel bírnak, és értenek a tudományokhoz, és akik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában…” (Dániel 1:3–4).
A babiloni király követelménye volt, hogy az udvarába kerülő fiatalok „minden bölcsességre eszesek” legyenek, „ismeretekkel bírjanak” és „értsenek a tudományokhoz”. Itt nem csupán az alkalmazható bölcsességről van szó, hanem tudásanyagról is. Dániel későbbi, rendkívüli szolgálatának előfeltétele volt a képzettsége. Enélkül szóba sem álltak volna vele a birodalom felsőbb köreiben. Ezután a „belépő” után a nyelvtanulás következett: „…és tanítsák meg azokat a káldeusok írására és nyelvére” (4). A birodalom és a közigazgatás nyelvének ismerete alapvető fontosságú volt. Sidrák, Misák és Abednégó hasonlóan kerültek be a király elé, és lettek a birodalom „gondviselői” (2:49).
Dániel és társai eleget tettek azoknak a követelményeknek, amelyek a társadalom legfelsőbb köreiben való forgolódás feltételei voltak. Az isteni kegyelem és a szellemi tartalom – Dániel esetén az álmok magyarázatának karizmatikus ajándéka – mindezeken felül nyugodott meg rajtuk és tette őket képessé elhívásuk betöltésére.