A Karsai-ügy a Strasbourgi Bíróságra került; illetve egyre több politikus, közéleti szereplő, egészségügyi szakember, egyházvezető is megszólal és kifejti véleményét.
A közösségi médiában is rengetegen fejezik ki együttérzésüket és támogatásukat Karsai úr felé. Feszültségektől sem mentes politikai-társadalmi-világnézeti vita van kialakulóban, amely az emberi élet legalapvetőbb kérdésein való gondolkodásra késztet bennünket: mi az élet értelme? Mi a halál? Van-e jogunk az életünk végét meghatározni és az életünket lezárni? Helyes-e, és ezért megengedhető-e bármikor is megszakítani egy olyan ember életét, akinek nincs észszerű reménye a gyógyulásra, vagy súlyos fájdalmaktól szenved? Valamint van-e joga ahhoz egy országnak, hogy jogszabályban társadalmi normává alakítva, azt legitimálva kialakítsa az aktív eutanázia medrét?
A Biblia világos, axiómaként rögzített kijelentése, hogy az emberi élet nem önmagában létező, nem egy biológiai folyamat eredményeként jött létre az élettelenből, hanem személyesen Istentől, a Legfelsőbb létezőtől származik. „És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké.” Az emberi élet egyedülálló, felfoghatatlanul hatalmas értéke van. Az emberi élet Isten ajándéka: Ő ajándékoz mindenkinek életet, leheletet és mindent.