A művészi fantázia már Kairó ostromát vizionálta – a mongolok és muszlimok szentföldi összecsapásának valóban óriási tétje volt. (Forrás: Wikipedia / SARJEEL)
Magyar olvasónak aligha kell bemutatni a mongolok (vagy, ahogy nálunk némiképp tévesen mondani szokás: a tatárok) történelmi léptékű pusztítását. Sokatmondóan maga a tatár név, ami egy ernyőfogalom számos türk és mongol törzsre nézve, feltételezések szerint épp a görög alvilág legmélyét megtestesítő Tartaroszból ered. Nyomukban pusztulás, már-már népirtás szintű tömegmészárlás, fosztogatás járt: az elrettentési célokra szánt városok lakosait egytől egyig válogatott kegyetlenséggel (például terhes asszonyok magzatjainak kitépésével) öldökölték le.
Bár jól ismerjük, hogy az 1240-es években a magyar földek milyen súlyos árat fizettek azért, hogy kelet és nyugat mezsgyéjén természetes határt képeztek a mongol seregek nyugatra nyomulásának útjában, a mi iskoláinkban kevésbé hangsúlyozzák a mongol hódítások további szakaszait. Pedig civilizációs szempontból a Szentföldön végbement események sokkal átfogóbban határozták meg történelmünket.
Mi sem rajzolja ki a kor zűrzavaros, sőt traumatikus jellegét jobban annál, ahogy a 13. században több vallási jellegű békekísérlet született. Bár a keresztény, a mongol és a muszlim világ korábban alig látott mértékben ütközött egymással, a legvalószínűtlenebb partnerek próbáltak egyezségre jutni, hogy némi helyzetelőnyre tegyenek szert, ahogy körülöttük lángba borult a világ. A roppant megosztott keresztény világ nehezen tudta eldönteni, melyik behatolóban keressen szövetségest vagy épp nemezist.
2023.09.08. (XXVII/36)
