A nagy görög történetíró, Hérodotosz annak idején azt figyelte meg, hogy minden társadalmi közösség a saját erkölcsét és életmódját feljebbvalónak tekinti másokénál. Ez lényegében valószínűleg nem sokat változott; egyedül a felvilágosult Nyugat igyekszik abban a látszatban tetszelegni, mintha mindent és mindenkit elfogadna, sőt még egyenértékűnek is tart. Hirdetik: a kereszténység nem feljebbvaló az iszlámnál; a természetes szex nem hordoz több erkölcsi értéket, mint az, amit pár évtizede még természetellenesnek tartottak. Persze maguknak sem vallják be, hogy e „nagyvonalúságukban” ugyanúgy a lehető legtöbbet gondolják magukról, illetve hogy utópisztikus álomvilágukat mindenek fölött valónak tekintik és mindenáron terjeszteni is óhajtják.
Nehéz lenne felsorolni azokat a társadalmi károkat, amelyeket ez a képmutató morális relativizmus okoz, de talán az egyik legfőbb, az a gonoszság létezésének elutasítása. Mivel nem hisznek az objektív igazság és hazugság létezésében (az ezek mögött álló spirituális valóságok, ha úgy tetszik személyek kizárása okán), ezért az egyének által érzékelt valóság mögött kizárólag racionális okokat keresnek.
A nyugati ember el sem tudja képzelni, hogy valaki gonosz erők mozgatása folytán gonoszságra adja magát. (Vagy legalábbis nem vallja be, hogy más módon, de maga is vétkes ebben.) Ebből az következik, hogy egy palesztin terrorista öldöklése vagy az iráni rezsim rakétázása mögött is kell, hogy legyen valamilyen racionális tényező. Kell lennie valami kézzelfogható oknak! Így nyugati agyakból pattant ki a palesztinok szörnyű elnyomottságának immáron tudományos álcáját öltő tézise.