Eredetüket tekintve az oszmánok a türk népek oguz ágához tartoztak. A 13. század közepén a mongolok terjeszkedése miatt kellett elhagyniuk Közép-Ázsiát, Turkesztán sztyeppéit, és Kis-Ázsiába vándoroltak, ahol a Bizánci és a Szeldzsuk Birodalom határvidékén telepedtek le. Ekkor még mindössze négyszáz családból állt a közösség. A 14. század elején Oszmán nevű vezérük szervezte meg kicsiny fejedelemségüket, azaz emírségüket. Őróla nevezték el a kialakuló népet oszmán-törököknek.
Oszmán pici államocskája egyike volt a Kis-Ázsiában található több mint tucatnyi türk emírségnek. Kezdetben ez volt az egyik legkevésbé jelentős. Akkor még talán senki sem sejtette, hogy az oszmánok alig másfél évszázad alatt egy három kontinensre kiterjedő világbirodalmat fognak kiépíteni. Kezdetben Kis-Ázsiában a két hanyatló állam, a Bizánci és a Szeldzsuk Birodalom rovására növelték területüket. Az 1340-es években Bizánc megbízásából jelentek meg a Balkánon mint a birodalom fegyveres szövetségesei, hogy harcoljanak a bizánci területeket megszerző Szerbia ellen.
1354-ben azonban egy hatalmas földrengés döntötte romba a Dardanellák európai oldalát vigyázó Gallipoli városát és erődjét. Ezt kihasználva keltek át a tengerszoroson az oszmán-török csapatok, és megkezdték diadalmas előretörésüket a Balkán-félszigetről Közép-Európa irányába. Megszállták Gallipolit, és ezzel megvetették lábukat Európában. Balkáni előrenyomulásukat nagyban megkönnyítette, hogy az itteni országokat súlyos belviszályok gyengítették. A középkori Szerbia például éppen az előző évtizedekben élte fénykorát Dusán István uralkodása alatt, ám ő 1355-ben meghalt, és erős állama hat egymással is ellenségeskedő részfejedelemségre esett szét.
2024.02.23. (XXVIII/8)
