A Hittani Dikasztérium (korábbi nevén Hittani Kongregáció) által karácsony előtt kiadott Fiducia supplicans (Könyörgő bizalom) című dokumentumot Ferenc pápa hagyta jóvá – sőt, mint a Vatican News hírportál kiemeli, kifejezetten „Ferenc pápa lelkipásztori nézetén alapul … azzal a céllal, hogy bővítsék és gazdagítsák a klasszikus felfogást” az áldásokról.
A nyilatkozatnak különösen az a szakasza keltett feltűnést, amely megnyitja a lehetőséget az azonos nemű párok megáldására. A vatikáni hírügynökség közleménye hangsúlyozza, hogy a lelkipásztori áldás azoknak adható meg, akik „segítségre szorulnak, nem követelik státuszuk legitimálását, hanem könyörögnek, hogy mindazt, ami igaz, jó és emberileg értékes életükben és kapcsolataikban, a Szentlélek jelenléte segítse, gyógyítsa és emelje föl. Ezeket az áldásokat nem normatív módon kell szabályozni, hanem az adott szituáció gyakorlati megkülönböztetésére kell bízni. Jóllehet a párnak szól az áldás, nem a párkapcsolatnak, a nyilatkozat beleveszi mindazt, ami a két ember közötti legitim kapcsolatban megáldható: a pap a spontán áldás előtti rövid imában kérheti számukra a békét, az egészséget, a türelem, a párbeszéd és a kölcsönös segítség lelkületét, de Isten világosságát és erejét is ahhoz, hogy teljesen végrehajtsák akaratát.”
Hangsúlyozzák, hogy „ez a megfontolás valódi fejlődést hoz magával ahhoz képest, ami eddig elhangzott az áldásokról, eljutva addig, hogy elfogadja a szabálytalan helyzetben lévő, illetve az azonos nemű személyekből álló párok megáldását, anélkül azonban, hogy hivatalosan érvényesítené helyzetüket, vagy bármilyen módon változtatna az egyháznak a házasságról szóló örökérvényű tanításán”.