hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A házasság eredendő értékéről és kozmikus szerepéről
Krisztus és menyasszonya
A házasság eredendő értékéről és kozmikus szerepéről

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 06. 19.
A házasság spirituális dimenziói mára jórészt feledésbe merültek. Ezeken felül érdemes keresnünk annak okait is, hogy miért éppen ilyen keretek között gondolta ki ezt a szövetséget maga Isten. Így jövünk rá arra, hogy a házasság célja sokan univerzálisabb és korszakalkotóbb, mint azt sokan gondolják.

A házasságra ma már többnyire mint az emberek társas, anyagi és szexuális igényeinek betöltéséül szolgáló intézményre tekintenek, ami nem mellesleg jogi szempontból is a legelőnyösebb a közös utódok felnevelésére. Bár minden egyes megnevezett elem jogos és a házasság része, ebben az egyenletben akár csak egyetlen tényező túlhangsúlyozása már valami egészen más végeredményhez juttatja a feleket, mint amit az őket megteremtő Isten kigondolt számukra. Aki társasági vagy társadalmi igényeinek keres partnert, vagy aki csak az anyagi stabilitást várja a házasságtól, netán csupán testi vágyak levezetésének szánja, vagy akár túlontúl csak a gyermekvállalásra teszi a hangsúlyt, óhatatlanul olyan kompromisszumokat fog kötni, ami mélységesen alulmúlja azt a felfoghatatlanul csodás küldetést, amit Isten az embernek szán a házasságban.

Az első isteni intézmény

A fent leírt hangsúlyeltolódások, akár torzulások rendszerint abból fakadnak, hogy az emberek többsége a házasságra immáron mint civilizációs termékre tekint. Úgy állnak hozzá, mint egy olyan intézmény, ami rengeteget alakult a kultúrák, vallások, államformák változása által. Pedig a házasság nem emberi intézmény, nem is civilizációs képződmény.

Az ember teremtésének alapja, hogy heterogenitásában tükrözi vissza Isten képmását: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Mózes 1:27). A kontextus nyilvánvaló: az

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!