Rövid és szubjektív vizsgálódás következik, Pál apostol útmutatása mentén: „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” (1Thesszalonika 5:21–22) Az Egyesült Államok összetett, bonyolult, és sokarcú valóság: megannyi hatás alakította, tette ellentmondásossá, és nehezen megérthetővé. Márai Sándor a délibáb jelzővel illette. „Amerika nagy, mint a tenger; és jó, mint a kenyér” – írja Tamási Áron, de hőse, Ábel, végül mégsem lel otthonra a lelketlen kapitalista rengetegben. A regény végén valahogy úgy érez, ahogyan Dosztojevszkij megfogalmazta: „Kolumbusz nem akkor volt boldog, amikor felfedezte Amerikát, hanem akkor, amikor még csak kereste.”
Az USA alapításában és felépítésében sok keresztény is részt vett: zarándok atyák, puritánok, kvékerek, evangélikusok, hugenották, morvák. De túlzás lenne azt állítani, hogy Amerikát keresztények hozták létre, bibliai alapokon. Az alapító atyák közül többen voltak a francia felvilágosodás eszméit valló deisták, mint a tényleges keresztények.
Washington, Franklin, Jefferson, Hamilton, Adams és Madison nem fogadták el a Biblia szószerintiségét. (Jefferson még egy saját Bibliát is írt, amiből kivágta a csodákat, a feltámadást, illetve a Jézus istenségére utaló részeket). A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás etikus elemeit hangsúlyozták: a jó szándékot, a tiszteletadást, a szorgalmat, az önfegyelmet, a bátorságot, a (köz)szolgálatkészséget. Általánosságban hittek egy Teremtő, Alkotó, Építőmester (sok alapító atya szabadkőműves volt) létezésében, és erőteljes elhívástudatuk vezette őket: Amerika az isteni gondviselés kiválasztottja, amely arra rendeltetett, hogy a világ legnagyobb és legcsodálatosabb nemzete legyen.
2024.11.22. (XXVIII/47)
