Megfigyelhető a történelemben, hogy amikor az urbánus elit az ország többségétől eltérő kultúrát hoz létre, tagjai közben elhiszik, hogy rendkívül haladó szelleműek, és nem veszik észre, hogy ezáltal kettészakítják saját nemzetüket. A fővárosok nemegyszer a valóságtól igencsak elrugaszkodott kicsapongás és morális mélyrepülés fellegvárai lettek. Ilyenkor rendszeresen óriási feszültség alakult ki a vidéki, konzervatívabb lakossággal, amely egyre elkeseredettebben adott hangot elégedetlenségének.
Szintén rendre kimutatható, hogy a szekularizálódott, kozmopolita, kulturális olvasztótégelyekként funkcionáló nagyvárosok vezetése igen elhibázott politikai és katonai döntésekkel tovább mélyíti az amúgy is csúfosan tátongó törésvonalakat a város és a vidék között.
E sebezhető állapotban aztán gyakorta külső támadások, inváziók vagy belső káosz vetett véget nagy civilizációknak.