Luther szerint akkor lett négyezer éves a világ, amikor a jeruzsálemi gyűlésen új elveket fogalmaztak meg az apostolok (ApCsel 15).(Forrás: Wikipédia / Ferdinand Pauwels festménye)
Mint az előző részekben kifejtettük, a kora középkor izgalmas számolásaiba valóságos meteoritként csapódott be Ágoston allegorikus bibliaértelmezése és az e mentén kidolgozott hat világkorszak víziója. Utána a középkori kronológiaírók nem tudtak szabadulni a pápaság eszményének alárendelt időszámítási keretektől. Amikor azonban 1517-ben éppen egy Ágoston-rendi szerzetes Wittenbergben kikezdte a pápaság monopóliumát a kereszténység fölött, a bibliai kutatások is friss levegőhöz juthattak.
Az időszámítás reformereivel foglalkozó sorozatunk első és mádodik része.
Luther Márton a Bibliát tekintette a kronológia leghitelesebb forrásának (és nem is nagyon tartott egyéb forrásokat fontosnak). Saját számításai során (főleg a Supputatio annorum mundi, azaz A világ éveinek számítása c. művében) arra a következtetésre jutott, hogy a Föld még nincs hatezer éves, magát a teremtést pedig Krisztus előtt 4000 körülre helyezte. Az özönvizet a maszoréta szöveg alapján 1654 évvel későbbre, azaz Kr. e. 2344 körül datálta, Ábrahámot pedig Kr. e. 2000 körül. Izrael egyiptomi tartózkodását tévesen 215 évben állapította meg; az exodus idejét illetően kb. Kr. e. 1446-ban gondolkodott.
2025.01.24. (XXIX/4)
