A Széchenyi-Lánchíd a főváros egyik legfontosabb jelképe, ami akkor is figyelemre méltó jelenség, ha épp nincs politikai viták kereszttüzében. Alig akad olyan turista, aki ne csodálná meg, és talán nincs olyan budapesti, aki ne lenne büszke rá.
A klasszicista építményt nem az idő szépítette meg: már a kezdetektől kuriózumnak számított. A Duna magyarországi szakaszának első állandó átkelője, ráadásul korának legnagyobb, és egyik legkorszerűbb lánchídja volt – kétségkívül a 19. század egyik legnagyszerűbb műszaki alkotásának számít.
Már a híd építésének 1839-es kezdete előtt is sokakban megfogalmazódott, hogy jó volna egy permanens átjáró Pest és Buda közé, hiszen az ideiglenes hidak és a hajójáratok nem bizonyultak elég hatékonynak. A problémát gróf Széchenyi István a saját bőrén is megtapasztalta, különösen mikor 1820 telén apja temetésére igyekezve át akart kelni a Dunán. A jégzajlás miatt ez sehogy sem sikerült, és napokra Pesten ragadt. Ekkor határozta el „a Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztását”, és a magyar politika egyik legjelentősebb alakjaként erre volt is esélye.
2020.08.07. (XXIV/32)
