Szeretjük megismerni az embereket ezekben a történetekben, akár a saját leírásaik alapján. Így kicsit közelebb kerülünk hozzájuk, és azt képzeljük: valójában már ismerjük őket. Ez persze nem igaz. Nem lesznek a barátaink, sem közeli ismerőseink, s bár tudhatjuk, melyik a kedvenc ételük-italuk, soha nem költünk el egy finom vacsorát a kedvenc ön életrajzíróinkkal. Mégis rengeteg ilyen könyvet olvasunk – a statisztikák szerint.
Az önéletrajz nem új keletű műfaj. Bár a kifejezéssel angolul például csak a 18. században találkozunk először, ismerünk ennél sokkal régebbi autobiográfiákat is. Az első ismert történet – melynek műfaji meghatározása szerint a főszereplője és elbeszélője azonos a szerzővel – Szent Ágoston: Vallomások(Confessio) című beszámolója az i. sz. 4. század végéről. Ebben Ágoston elmeséli az életét; honnan hová jutott el, hogyan lett egy dorbézoló, kicsapongó fiatalból Isten és az egyház hű követője. Célja azt volt, hogy az emberek az ő életén keresztül jó példát lássanak arról, hogyan vehet valakinek az élete pozitív fordulatot.
Később, a reneszánsz idején kifejezetten divatos lett az önéletrajz műfaja (ez egyébként a történetírás egy fontos válfaja is egyben). Szerzői ismert személyek voltak: uralkodók, hadvezérek, politikusok. Írásaikon keresztül mutatták be koruk és saját életük egy-egy fontos eseményét.
2020.06.26. (XXIV/26)
