Nagy port kavart, amint a napokban egy hollywoodi színészpár nyilvánosságra hozta, hogy nem fürdetik meg mindennap a gyerekeiket kádban szappannal, tusfürdővel. Mila Kunis és Ashton Kutcher a 6 és 4 éves gyermekeiket csak akkor fürdetik így, ha valóban piszkosak.
A nyugati világban, így Európa-szerte egyre többen hagynak fel a napi fürdéssel, zuhanyozással természetvédelmi okokból vagy az egészségük megóvására hivatkozva. Sok helyen kemény a víz, a tusfürdők minősége is változó, egyeseknél ez könnyen bőrszárazságot, akár ekcémát idézhet elő. Száraz, érzékeny bőrűeknek ajánlják, hogy a fürdés vagy a zuhanyzás közben a bőrből elveszett folyadékot pótolják fürdőolajokkal vagy használjanak testápolót. Több bőrgyógyász véleménye, hogy nem tesz jót a napi hosszadalmas tisztálkodás a bőrnek, ugyanakkor a gyors tisztálkodó zuhany elengedhetetlen a felnőttek esetében, de a hónalj, az ágyék és az arc olyan kritikus terület, amelyeket naponta minden esetben tisztán kell tartani. Életvitelünk megkívánja napi zuhanyzást, hiszen különösen a városokban erős a szmog, a por, amit le kell mosni,
illetve munkánk jellege is meghatározza, hogy milyen gyakran szükséges tisztálkodni. Rengetegféle dezodor közül választhatunk, de ezek közül egyiknek a használata sem képes pótolni a zuhanyzást, fürdést. A mai világban tisztálkodást követően van helye az izzadásgátlók használatának, amit újabban az orvosok nem reggel, hanem már este, fürdés, zuhanyzás után javasolnak felkenni.