Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes
Ön sokat tesz előadásaival is a pszichológiai kultúráért. Mit is nevezhetünk annak?
– A pszichológiai kultúra önismereten, saját magunkról való tudáson nyugszik, alapműveltség testi-lelki és kapcsolati működésünkről. Ha megismerhetem, hogyan váltam olyanná, amilyen vagyok, akkor jobban kormányosa lehetek az életemnek. Ezen át vagyok képes másokhoz megértően viszonyulni, és megtanulhatom a felelősségvállalást is magamért, kapcsolataimért, magáért az életért. Azt nevezem pszichológiai kultúrának, amikor tisztában vagyok azzal, hogy a tudásom felelősség, amely kötelez is. Meg kell küzdeni azért, hogy fönntarthassam az egészségemet, és ha szükséges, el kell menni segítséget kérni. Egy intelligens ember nemcsak mer, hanem akar is változtatni a rossz lelkiállapotán. Ezért számít a pszichológiai kultúra. Míg élek, biztos, hogy megteszek mindent, hogy ezt elősegítsem. Ezért is örömmel tartok előadásokat, amellyel azt igazolom, hogy a kultúrának ez egy emberi minőséget jelölő része.