Akik aktívan használják az internetes applikációkat és szeretnek olcsón jót enni, illetve, akiket foglalkoztat az élelmiszer-pazarlás ügye, már ismerik az általatok alapított Munch.hu-t. Azoknak, akik még nem ismerik, néhány mondatban bemutatnád a tevékenységeteket?
– Olyan mobilalkalmazást fejlesztettünk, ahol fél áron lehet megvenni azokat a jó minőségű ételeket, amelyek jobb híján a kukában végeznék, mivel túl sok étel hoznak létre a különböző üzletekben és vendéglátóhelyeken. A túltermelés és a túlfogyasztás problémájára próbálunk egy megoldást kínálni azáltal, hogy ezeket az ételeket elérhetővé tesszük egy mobilalkalmazáson keresztül. Ez tehát egy ételmentő platform és közösség, amely önmagában semmit nem érne, ha nem lenne több ezer lelkes felhasználó, aki nap mint nap úgy dönt, hogy a Munchon keresztül rendeli meg valamelyik étkezését. Jellemzően ezek vacsoraidőben, illetve az ebéd utáni időszakban elérhetőek, hiszen akkor látszik már, hogy mi az, ami meg fog maradni egy adott helyen és ekkor töltik fel ezeket az ételeket a partnereink.