E gy óvodáskorú gyermek édesanyja osztotta meg a következő beszámolót: „Ötéves kisfiam kérdezte, mi történik, mert a szomszéd fiú a telefonján látta, hogy harcolnak az emberek. El is sírta magát: »Mi lesz, ha itt is harcok lesznek? Apunak is menni kell?« Elmondtam neki, hogy a katonák és a rendőrök mindenkire vigyáznak. Szörnyű, hogy alig hevertük ki a járvány legnehezebb hullámait, most ezzel a dologgal kell megbirkózni.” Előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy a gyerekek is halljanak a háborús helyzetről, tévéhíradóból, szülők, felnőttek beszélgetésfoszlányaiból vagy tájékozottabb idősebb testvéreiktől, illetve a közösségi médiából. A mostani gyermekek szülei 1991–2001 között élhettek át valamennyire hasonló helyzetet, amikor a délszláv háború hírei érkeztek hazánkba. Akkoriban a közösségimédia-oldalak híján még jóval kevesebb hír jutott el felnőtthöz, gyermekhez egyaránt. Napjainkban szinte percenként jelenik meg háborúval kapcsolatos tartalom a közösségi médiában. Jól mutatja a jelenség gyakoriságát, hogy már külön – angol – neve is van: doomscrollingnak nevezik a végítélettel kapcsolatos vagy más, negatív hírek görgetését.
Az Ynsight Research csapatának kutatása során rekordmennyiségű háborúval kapcsolatos online diskurzust regisztrált, mintegy 150 405 142 (!) megjelenést, és ehhez kapcsolódó ezerszeres interakciót vizsgált pusztán az elmúlt egyetlen hétben. A korábbi konfliktusok bemutatásához képest új kifejezésmódoknak ad lehetőséget a közösségi média és főként a TikTok, amely a fiatalok vészhelyzetben való tájékozódásának első számú csatornája lett.
Az ukrán kamaszok TikTok-videói nagy követőtábort tudhatnak magukénak. Egy a sok közül a Valerisssh felhasználónév alatt tiktokozó fiatal lány, aki Csernyihiv városában kezdte rögzíteni a mindennapjait a bunkerben – ami 43,5 millió megtekintést hozott –, majd bemutatta, hogyan menekültek Németországba, e sorok írásakor pedig már Olaszországból posztol.