Salgótarján, ahol tényleg jó élni! Civilek, vállalkozók, művészek vallanak a nógrádi völgyvárosról

Legóváros. Így is emlegetik Salgótarjánt. Az elnevezésben benne van azoknak a ragaszkodása, akik így hívják a várost, és a negatívumok felnagyítása helyett az erényeket látják meg.

„Legóváros” aktivistái

Ilyenek a Völgyváros Egyesület alapítói – tőlük hallottam először ezt az elnevezést –, olyan salgótarjáni fiatalok, akik szeretnek ott élni, szeretik a „legóváros” és az érintetlen természet összhangját, a szilváskői napfelkeltéket, a salgói naplementéket. Az egyesület tagja, Kisbali Bence elmagyarázza, mit is jelent pontosan a „legóváros” kifejezés: „A legóváros több oldalról is értelmezhető. Alapvetően egy tervezett városról beszélünk, ahol, mint a Legónál, minden funkciónak, térnek megvolt a helye-szerepe, de az épületeket is szemlélve kockaházakat látunk mindenhol, mintha egy mini „legóváros” nőtt volna nagyra, ezek a formák, derékszögek, vonalak nagyon szépen illeszthetők egybe.”

A belváros mai képét a szocializmus időszakában kapta, amikor jelentős iparváros volt a település. Sokakban olyan kép él a városról, hogy meg is ragadt ebben az állapotban. Bence szerint ez valamennyire reális vélekedés, ha abból indulunk ki, hogy amikor felhúznak egy komplett várost több száz épülettel, nem várható, hogy 30 évre rá lerombolják: „Itt szocialista, brutalista, modernista stílusban egységesen épült a város, ami nem megszokott egy Debrecen, Szeged vagy bármelyik régi magyar város képéhez viszonyítva. Ez egy 100 éves város, ami ezalatt annyi mindent átélt, mint más város 750 év alatt. A többi hazai nagyvároshoz hasonlítva még óvodáskorú és vannak gyerekbetegségei. 1960–2000 között szárnyalt, nyilvánvaló, hogy a magas labda leesik, majd újra fel kell dobni. Szeretnénk, ha minél több ember gondolná azt, hogy minden mélypontból fel lehet állni, és a lakosok maguk is tennének ezért, akár csak apró dolgokat. Tipikus szófordulatunk erre az, hogy »talicskában senki nem fogja idetolni a munkalehetőségeket«.”