Az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték meg a Mayflower hajó megmaradt utasai, akik az angliai Plymouthból indultak útnak az Újvilág felé. A vallásüldözések elől menekült, vagy a jobb élet reményében érkezett telepesek 66 nap utazás után télen érkeztek, így szembesülniük kellett a zord időjárással és a mostoha körülményekkel. Sajnos a készleteik sem tartottak ki addig, mint remélték, és orvosi segítségük sem akadt.
Márciusig a hajón tartózkodva próbáltak boldogulni, de a közel 102 utasból mindössze 51 ember élte túl az első telet. Amikor már kicsit enyhült az idő, úgy döntöttek, hogy felfedezik a környéket, és elhagyják a hajó fedélzetét. A legnagyobb meglepetésükre találkoztak egy abenaki indiánnal és a társával, akik korábban rabszolgák voltak, így beszélték valamennyire a telepesek anyanyelvét. Az ő segítségükkel a helyi wampanoag indiántörzs megtanította őket többek között a vadászat, a halászat és a kukoricatermesztés fortélyaira. A sok viszontagság után ősszel az első sikeres termés felett érzett örömük miatt nagy ünnepséget rendeztek William Bradford (Plymouth kolónia kormányzója) vezetésével az indiánokkal együtt, hogy hálát adjanak Istennek azért, hogy túlélték a viszontagságokat, valamint, hogy új otthonra találtak.
A hagyományokat követően először George Washington (az Amerikai Egyesült Államok első elnöke) hirdetett 1789-ben nemzeti hálaadási ünnepnapot, majd rendszeres ünnepé Abraham Lincoln (az Egyesült Államok 16. elnöke) tette 1863-ban. Végül 1941. december 26-án foglalták törvénybe, s ekkor a hálaadás napját egyben nemzeti ünneppé is nyilvánították. Először minden november utolsó csütörtökén tartották, majd Roosevelt elnöksége alatt hozták meg a végleges döntést, hogy legyen az ünnep minden november harmadik csütörtökén megtartva. Így előbb kezdődhet a karácsonyi ünnepi készülődés, aminek nem titkolt célja volt a gazdaság élénkítése. Másnap következik a Black Friday, azaz a fekete péntek, amikor az üzletek hatalmas akciókkal várják a vásárlókat.