A Dallasban, A klinikában, a Szomszédokban, a Rabszolgasorsban, a Kórház a város szélénben vagy az Onedin családban az események nem voltak túlzsúfolva, a kor technikai adottságai miatt szolidabb effektek álltak a látvány szolgálatában.
Bokor Tamás médiakutató segít megfejteni, miért lettek egyre akciódúsabbak, brutálisabbak, gyakran explicit szexualitást ábrázoló jelenetekkel tarkítottak a filmsorozatok. „A média története már a televízió előtti időben azt mutatta, hogy a médiafogyasztó azt olvassa, hallgatja, nézi, amit kap, de kevés beleszólása van a tartalmak alakításába. Mindig a médiaintézmények diktálnak, a fogyasztói magatartás és a fogyasztói döntések pedig követik ezt az ütemet. Nem biztos, hogy valóságshow-kra szükségük lenne az embereknek: a médiaintézmények éltek az igényteremtő lehetőségeikkel, felkínálták nekünk ezt a műfajt, mi pedig sokszor nagykanállal esszük.” A szakértő szerint a médiafogyasztók ingerküszöbe folyamatosan emelkedik. Példaként hozza fel a Big Brother valóságshow 2002-ben sugárzott első szériáját: „Míg akkor felháborodtak azon, hogy a villalakók szexuális kapcsolatba kerültek egymással, ma már nagyjából mindegyik epizódban történik hasonló, és ennek jóval kisebb hírértéke van, mint 18-19 évvel ezelőtt volt. Láthatóan emelkedik a médiafogyasztók ingerküszöbe.”
Békési Tekla pszichológus úgy látja, a sorozatok említett sajátosságai, mint a dinamizmus, a „pörgősség” azt eredményezhetik, hogy az egyszerű, hétköznapi pillanatok – legyenek azok kötelességek, feladatok vagy kikapcsolódási formák – unalmasnak hatnak, nem tudják felvenni a versenyt a sorozatok megkreált világával. „Rengeteg sorozat van tele erőszakkal, agresszióval, ami heves érzelmi reakciókhoz, szorongáshoz vezet. Ez gyermekek esetében különösen igaz, akik nehezebben tesznek különbséget a fikció, fantáziavilág és a valóság között. Az erőszakos sorozatok gyakori fogyasztása pedig a toleranciát is megváltoztatja, magasabbra kerül az ingerküszöb. Akár a való életben is az erőszakkal, agresszióval szemben egy közönyösebb hozzáállást alakíthat ki.”