Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeumnál(Forrás: Wikiépdia)
M ivel rendkívül gyakori volt a népek mozgása hazánk területén, emiatt meg kellett tanulniuk az itt élőknek, hogy lehet békében élni egymással, ami persze nem ment mindig zökkenőmentesen. Annak előnyeit, hogy Magyarországon ennyi nemzetiség él, már István király is leírta Imre herceghez írt intelmeiben: „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. [...] Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli [...].”
Egy Fényes Elek által 1840-ben írt statisztika szerint, a magyarság számaránya Erdéllyel együtt mindössze 46,1%, míg a különböző nemzetiségek aránya együttvéve 53,9%. Ebből ekkor a legnagyobb részt 18,8%-kal a románok, 13,9%-kal a szlovákok és 10,7%-kal a németek tették ki, míg a szerb és horvát nemzetiség 5,5%-ot, illetve a ruszin (rutén) 3,7%-ot tett ki. A fennmaradó 1,3%-on a cigányság, illetve a zsidóság osztozott. Utóbbi adat már csak azért is érdekes, mert a zsidóság aránylag korán elkezdett beolvadni a magyarságba, hasonlóan a svábokhoz. Ahogy tehát a fenti statisztikából is látszik, a magyarság ekkorra tulajdonképpen kisebbségbe került. Ennek az előzményei pedig a 18. századi bevándorlások és szervezett betelepítések, illetve a belső vándormozgalom voltak, amelyek következtében megváltozott egyes etnikumok földrajzi eloszlása. Ezzel tehát a történelmi Magyarország nemcsak többnemzetiségű lett, de kevert nemzetiségű is, mivel az egy-egy régióra jellemző etnikai tömbösödés ellenére a határok elmosódtak. Ennek következtében alakulhatott ki az, hogy egy területen akár egyszerre több etnikum is élhetett egymás mellett.
A szabadságharcot megelőző évtizedekben megjelent a magyarság között a nacionalizmus, melynek hatására egy nemzeti és nyelvi öntudatra ébredés ment végbe. 1844-ben a magyar nyelv vált államnyelvvé. Némi késedelemmel a nemzetiségek között is egy hasonló feleszmélés vette kezdetét. Ekkor kezdték a nemzetiségek a történelmi múltjuk feltárását és mély gyökereik keresését, valamint ekkor alakult ki többek között a dákoromán elmélet a románoknál, az illírizmus a horvátoknál és a Nagymoráviához való tartozás a felvidéki szlovákoknál. Ezzel párhuzamosan elindult az anyanyelv ápolása, valamint a nemzeti keretek kiterjesztése is, amely először kulturális követeléseket foglalt magában, de rövidesen eljutott a politikai követelésekig. Ennek a nemzeti ébredésnek az élére a horvátok esetében a birtokos nemesség állt, de a többi nemzetiség élén – mivel csonka társadalmak – az egyházi és világi értelmiség foglalt helyet.
2023.03.17. (XXVII/11)
