hetilap

Többek között Párizst, ahol az úgynevezett antirasszista tüntetők a velük szemben utcára vonuló ellentüntetőknek címzett „mocskos zsidók!” kiáltásokkal fejezték ki, hogy mennyire veszik komolyan a fajgyűlölet elleni fellépést. De Londont is, ahol a progresszió nagyobb dicsőségére a tömeg meggyalázta a XX. század talán legfontosabb államférfijának, Winston Churchillnek a szobrát. Igen, egy úgynevezett antifasiszta tüntetésen a legnagyobb antináci hős emlékművét. Ha lehet, ennél is abszurdabb, hogy a „fehér felsőbbrendűség” elleni tüntetés során szintén Londonban, a XX. századi gyarmatosítás elleni küzdelem ikonjának, Mahátma Gandhinak a szobrát is megrongálták. (Ennél érthetőbb az indulat, amely ledöntötte Bristolban Edward Colston szobrát – a XVII. és a XVIII. század fordulóján élt Colston egyszerre volt a brutális atlanti rabszolgakereskedelem aktív résztvevője és kora egyik ismert filantrópja; kórházak és iskolák építője – a történelem abban különbözik a Disney-filmektől, hogy ritkák benne a tisztán jó és tisztán gonosz szereplők.)

Winston Churchill és Mahatma Gandhi a XX. századi történelem ikonjai, akik nélkül ma Eurázsia nem olyan lenne, amilyennek ismerjük – hanem sokkal rosszabb. Winston Churchill konoksága, Hitler-ellenes elszántsága nélkül Európa könnyen a nácik martaléka lehetett volna. 1940 nyarán, amikor a britek egyedül maradtak a kontinentális Európát addigra meghódító náci Németország elleni küzdelemben, hiszen Franciaországra már, a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra pedig még nem számíthattak, ha nem Churchill áll a Brit Birodalom élén, Hitler könnyen konszolidálhatta volna uralmát a meghódított Európában.

Ez mit sem változtat azon, hogy Churchill számtalan kérdésben (többek között India függetlensége kérdésében) mai szemmel helytelen álláspontot képviselt, ráadásul az első világháborúban a katasztrofális kimenetelű gallipoli partraszállás, a másodikban (még az Admiralitás Első Lordjaként) a szintén balul sikerült norvégiai kaland felelőse volt. Mindennél fontosabb, hogy amikor számtalan elképesztő bukáson túl, 1940. májusában (amikor Chamberlain miniszterelnök pont a Churchill nevéhez köthető norvég kitérő kudarcába bukott bele), a brit nép „legsötétebb óráján” megkapja élete lehetőségét, mindannyiunk szerencséjére élni tudott vele.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek